Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bérlakások épülnek Szikszón

Tizenkét szociális bérlakás alapkövét rakták le szerdán Szikszón; a 12, úgynevezett költségtérítéses bérlakás mellett hamarosan 21 szociális alapon kiutalandó bérlakás építését is megkezdik.


Dátum: 2002-03-06 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:59.120800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 250 millió forint értékű beruházást az állam 210 millió forinttal támogatja.

Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke az ünnepségen elmondta: a megyében több mint félezer szociális bérlakás épült, illetve épül. Miskolcon a közelmúltban adtak át csaknem száz otthont. Borsod-Abaúj-Zemplén a bérlakás-építési projekt keretében eddig 2,8 milliárd forint állami támogatást kapott, így a megye lakásvagyona - a települési önkormányzatok saját forrásaival együtt - mintegy 4 milliárd forinttal nőtt az elmúlt évben.

Kapcsolódó elemek