Nehéz helyzetben a német költségvetés
A német parlament mindkét háza megszavazta pénteken az adóemeléseket, amelyekkel a kormány csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, de a törvényhozók engedélyezte emelések jóval elmaradnak attól, amit a kormány kért. Hans Eichel pénzügyminiszter már közölte is, hogy veszélybe kerül a hiánycsökkentés az euróövezetben kötelező, a GDP 3 százalékát meg nem haladó szintre.
Dátum: 2003-04-11 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:12.910210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénteken megszavazott társaságiadó-emelések 1 milliárd eurót hoznak a szövetségi és a tartományi költségvetéseknek az idén, a kormány tervezte 3,44 milliárd euró helyett. Jövőre 2,9 milliárd eurós bevételnövekedés várható ezekből, körülbelül 7 milliárddal kevesebb, mint a kormány tervezte - mondta a német pénzügyminisztérium szóvivője pénteken, a parlamenti szavazás után.
A törvényhozók leszavazták egyebek között a vállalati kocsik, az Európán belüli légiutazások, a tőkenyereség adójának növelését, az első lakásvásárlás támogatásának csökkentését.
A pénzügyminiszter korábban úgy becsülte, hogy az államháztartási deficit, az adóemelésekkel együtt, az idén a GDP 2,8 százalékára csökkenthető a tavalyi 3,75 százalékról, amely miatt az EU eljárást kezdeményezett Németország ellen, a stabilitási és növekedési paktum megsértése címén. Az EU Franciaország ellen is eljárást kezdett a hiánykorlát megsértése miatt.
Eichel pénteken jelezte, hogy hamarosan pótköltségvetésre lehet szükség, ezen a munkát esetleg már májusban meg kell kezdeni, és nehéz döntésekre van kilátás, annál is inkább, mert az idei gazdasági növekedés lehetőségei jócskán elmaradnak azoktól a várakozásoktól, amelyekre az idei költségvetést alapozták.
Az Európai Bizottság kedden 0,4 százalékos gazdasági növekedést jósolt Németországnak erre az évre, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán 0,5 százalékot valószínűsített, miközben a német kormány még 1 százalékos előrejelzést tart érvényben. Az Európai Bizottság becslése szerint a német államháztartás hiánya a GDP 3,4 százaléka lesz az idén. Az euróövezeti tagoknak, szabály szerint, 3 százalékos GDP-arányt meg nem haladó hiányt kell tartaniuk, és 2006-ra egyensúlyközelbe kellene hozniuk a közszféra mérlegét.
MTI - fidesz.hu