Magyar-román egészségügyi fejlesztések Csongrád megyében
Csaknem másfél milliárd forintos egészségügyi fejlesztés valósulhatna meg Csongrád megye két kórháza és román partnereik európai uniós, Interreg pályázatai nyomán, a pozitív megítélésről már érkeztek befogadó nyilatkozatok is - közölte a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kedden Szegeden.
Dátum: 2009-03-17 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:57.401464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyar Anna (Fidesz) a sajtótájékoztatón elmondta: Szentesen és Makón is két projekt indulna a romániai Zsombolyával, illetve Araddal együttműködve. A határon túli együttműködésben megvalósuló pályázatok 5 százalékos önerejét a megye biztosítja majd - tette hozzá.
A szentesi Dr. Bugyi István Kórház vezetője, Várkonyi Katalin kifejtette: az első, egyfordulós projektben a település Zsombolyával közösen 62 millió forintra pályázik. A szentesi súlyponti kórház a sürgősségi betegellátás tapasztalatait osztaná meg a román féllel, a pénzből orvosi szakmai továbbképzést valósítanának meg és létrehoznának egy oktatási kabinetet. A program már pozitív véleményt kapott.
Mint hozzátette, a másik együttműködés keretében kialakítanák azt a rendszert, amelyben a Zsombolyán akut sebészeti szolgáltatásban részesült betegek a rehabilitációt már Szentesen vehetnék igénybe. Ez térítésköteles lenne a román állampolgároknak, de ezért az ottani intézményekben is fizetni kell, s az ilyen jellegű szolgáltatás Romániában csak nehezen hozzáférhető. A megvalósítás érdekében csaknem 400 millió forintra pályázik a két település.
Makó az aradi kórházzal együttműködve képzeli el a fejlesztéseket. Baráth Lajos, a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház vezetője szerint már nem csak helyi, hanem uniós munkában kell gondolkodni. Ennek szellemében 200 millió forintra pályáznak, hogy eltűnjenek a sürgősségi ellátásban tapasztalt különbségek a térségben. A makói kórház - amely korábban már megvalósított egy sürgősségi betegellátás-fejlesztő pályázatot - segítené a minőségbiztosítás kialakításában a román partnert. A pályázat befogadó nyilatkozata már megérkezett.
A második projekt keretében több mint 600 millió forintból fejlesztenék a tele-diagnosztikai hálózatot, amelyet Makón már kialakítottak. A digitális rendszeren alapuló radiológia segítségével lehetőség nyílik arra, hogy több szakember, több helyszínen akár egyszerre lássa a beteg leleteit. Nem szükséges költséges képalkotó rendszert fenntartani, a szakemberek egy központban mondják ki a diagnózist, és ha szükséges, azonnal nagyobb konzultációra is lehetőség nyílik. Végül az eredmény a műtőbe praktikus, digitális képpel továbbítható. A program vezetője a makói kórház lenne, a diagnosztikus központ mellett oktatást is megvalósítana a makói fél.
A pályázatok sikere esetén a projektek várhatóan egy éven belül elindulhatnak - közölték az érintettek.