Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikaiak át akarják gyúrni a Közel-Keletet

A belga szenátus elnöke szerint létre kell hozni egy európai védelmi rendszert, ki kell egyensúlyozni a viszonyt az Egyesült Államok és az Európai Unió között, másképpen nincs jövője a NATO-nak sem.


Dátum: 2003-04-11 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:13.211621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A liberális Le Soirnak nyilatkozva Armand De Decker a most leköszönő balközép kormány tagjainál is egyértelműbben fejtette ki a lap pénteki számában Belgium felfogását nemcsak az iraki háborúról és a mai amerikai kormányzatról, hanem a transzatlanti viszony jövőjéről is.

De Decker szerint a közel-keleti gondokat a gyökerüknél kellene megragadni, ez pedig az izraeli-palesztin probléma. Ő azonban azt tapasztalta az amerikai kongresszusban, hogy egyetlen törvényhozó sem akar nyomást gyakorolni Izraelre. Irak tömegpusztító fegyverkészlete csak ürügy volt az amerikaiaknak, akik valójában át akarják gyúrni a Közel-Keletet: Irak megszállásával aláaknázni a hasonlóan baaszista szíriai rendszert, elérni csapatai kivonását Libanonból. Így Izrael a saját szájíze szerint rendezhetné a palesztin kérdést.

Ebben a háborúban az is volt az amerikai fél célja, hogy meggyengítse Szaúd-Arábia olajának stratégiai jelentőségét. Dick Cheney amerikai alelnök és társai meg akarják osztani Európát, és ha George Bush elnököt jövőre újra megválasztják, felkészülhetünk a civilizációk összecsapásának hosszú sorozatára, az arab világgal való ütközésekre, a terrorizmus fellángolására - vélekedett a belga szenátus elnöke.

De Decker úgy látja, hogy az EU szédületes sikere miatt omlott össze a szovjet kommunista rendszer, és ez a siker azzal a félelemmel tölti el az amerikaiakat, hogy az EU lesz a világ legnagyobb gazdasági hatalma, amelynek ráadásul a szociális rendszere sokkal vonzóbb, mint az övék. A teljes sikerhez Európának már csak közös külpolitikára és védelemre van szüksége. Ennek a megvalósításához feltétlenül meg kell tartani az EU-ban Nagy-Britanniát, mert annak a diplomáciai szolgálata a legjobb a világon, hadserege pedig ismét fényesen bizonyított Irakban.

A belga szenátus elnöke azt jósolta, hogy a NATO-ban kenyértörésre kerül sor, ha az amerikaiak nem hajlandók elfogadni, hogy a szövetség két pilléren áll és folytatják azt a gyakorlatukat, hogy nem az EU-val tárgyalnak, hanem annak tagjaival külön. A NATO-ban ki kell alakítani az egyenlőség alapján folyó párbeszédet, mert ha az EU tagjai összeadják és jobban hasznosítják mai katonai költségvetéseiket, lehetséges a közös európai védelem, és az mindig csak a nemzetközi jog keretében és az ENSZ tiszteletben tartásával lépne fel. Az EU képes arra, hogy létrehozza a második pólust a ma egypólusú világrendben - hangoztatta a belga szenátus elnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek