Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két Magosz-bolt nyílik Budafok-Tétényben

Budán először a XXII. kerületben nyílik a Magosz szociális bolthálózatának két új üzlete - jelentette be Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán alpolgármester a budafok-tétényi Városházán, március 18-án tartott sajtótájékoztatón. A megállapodást Magyar Gábor önkormányzati képviselő kezdeményezte.


Dátum: 2009-03-18 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:14.285637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez mind a fogyasztók, mind a termelők számára előnyös - emelte ki Németh Zoltán, rámutatva, hogy az ilyen boltokat üzemeltető kereskedők is fontos partnerek a magyar gazdák, a magyar mezőgazdaság támogatásában.

Az első kerületi üzlet 25-én, szerdán nyílik Rózsavölgyben, az Ady Endre út 99. sz. alatti CBA-üzletben, a második 27-én, pénteken, Budatétényben a Háros utca 177. sz. alatti élelmiszerüzletben, az 58-as és a 141-es busz végállomásánál.

A Nagytétényiekről sem feledkezünk meg - hangsúlyozta Szabolcs Attila -, már keressük a megoldást a hálózat további kerületi bővítésére.

Kapcsolódó elemek