Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A felügyelőbizottság összehívását kezdeményezi Vitézy

2007-ben 973 millió forint, 2008 augusztusáig 409 millió forint, azóta pedig 390 millió forint értékű tanácsadói szerződése volt a BKV-nak.


Dátum: 2009-03-18 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:20.867745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kezdeményezi a BKV Zrt. felügyelőbizottságának (fb) soron kívüli összehívását - mondta az MTI-nek Vitézy Dávid, a testület Fidesz által delegált tagja.

Vitézy Dávid elmondta, hogy múlt pénteken levélben kérte a BKV vezetőitől és az fb elnökétől az offshore cégektől 50 millió forintért megrendelt tanulmányokat, a teljesítésigazolásokat és a befogadott számlákat. Hozzátette, hogy a Dandy Trading Ltd. és az Everest S.A. nevű cégekkel kötött megbízások bemutatását a nyilvánosságnak már előző héten megígérte Kocsis István BKV-vezérigazgató.

A sajtó munkatársainak a BKV már be is mutatta ezeket az anyagokat, ezért azt feltételezte, hogy "a kért anyagokat haladéktalanul, de legkésőbb március 17-ig képes átadni a BKV" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy azért kérte a szerződéseket, mert különböző híreszteléseket hallott arról, hogy a tanulmányokat és a teljesítési igazolásokat utólag rakták össze.

Kocsis István BKV-vezérigazgató március 4-ei tájékoztatóján elmondta, hogy 2007-ben 730 millió forintot költött a cég tanácsadókra. Tavaly januártól augusztusig 383 milliót, szeptembertől év végéig 35 milliót, idén az első két hónapban pedig 27 millió forintot. A BKV fb e hónap végéig kért részletes tájékoztatást Kocsis István vezérigazgatótól a tanácsadói szerződésekről.

Az MTI birtokába került adatok szerint 2007-ben 973 millió forint, 2008 augusztusáig 409 millió forint, azóta pedig 390 millió forint értékű tanácsadói szerződése volt a BKV-nak.

Kapcsolódó elemek