A kormány a rendőrséget a "csicskásává" degradálta
A rendőrség a közbiztonságot lenne hivatott védeni, nem pedig a kormány politikai hatalmát és Gyurcsány Ferencék már régen nem lévő méltóságát és becsületét - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Dátum: 2009-03-18 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:21.572651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a rendőrséget a saját "csicskásává" degradálta - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
A rendőrség a közbiztonságot lenne hivatott védeni, nem pedig a kormány politikai hatalmát és "Gyurcsány Ferencék már régen nem lévő méltóságát és becsületét" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Szavai szerint ez a rendőrség "szakmailag, erkölcsi értelemben meggyalázva, anyagi értelemben kivéreztetve nem képes arra, hogy a közbiztonságot garantálja".
Veszprém az elmúlt hetekben nem csak az országon belül, de a határokon túl is sajnos elhíresült az ismert brutális bűncselekménnyel, Marian Cozma meggyilkolásával, de az ország jelentős területein, elsősorban a kisebb településeken ma már "pokol az élete" az egyszerű adófizető vagy éppen nyugdíjas állampolgárnak, településeink jelentős részén "a rettegés az úr" - vélekedett Kövér László.
Véleménye szerint az egyébként még biztonságosnak tekinthető településeken is a gyerekek mindennapi tapasztalata, életük szerves része az utcai erőszak. Kövér László szerint Magyarország nemcsak abban az értelemben van csődben, hogy külső hitelek finanszírozzák a költségvetés, a gazdaság működőképességét, hanem maga az állam van totális csődben. Mint mondta: "nincsen olyan része az életünknek, nincsen olyan dimenziója a kormányzásnak, ahol ne a csőd jeleivel lennénk kénytelenek szembesülni".
Kövér László szerint március 15-e nincs olyan messze, hogy ne állapíthassuk meg: Gyurcsány Ferencnek hovatovább sikerül elérnie a hőn áhított nemzeti egységet. Az újabb és újabb felmérések eredménye azt mutatja, egyre inkább egységes nemzeti akarat az, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon a kormányával a hatalomból, és ha lehet, akkor a közéletből is - mondta az ellenzéki politikus. Mi több, ez az óhaj még az MSZP egyre fogyatkozó szavazótáborának jelentős részére nézve is igaz - tette hozzá.
A Fidesz politikusa szerint mindezt azzal a kormányzati teljesítménynek éppen nem nevezhető produkcióval érte el Gyurcsány Ferenc, amelynek az eredményeként sikerült felszámolni Magyarországon a létbiztonságot, a jogbiztonságot és a közbiztonságot. Kövér László szavai szerint sikerült a büntető törvénykönyvet egy demokráciához méltatlan módon megerőszakolni, annak érdekében, hogy az egyik legalapvetőbb szabadságjogunkat, a szólás és a gyülekezés szabadságát korlátozzák.
A rendőrség szemlátomást kénytelen ennek a törvénynek alkotmányosan érvényt szerezni, de ez csak részben a rendőrség hibája, mert a Fidesz megítélése szerint maga a törvény, a jogi szabályozás is alkotmányellenes - mondta Kövér László.