Luxushotelre, rendezvényre van pénz
Dátum: 2009-03-19 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:29.440694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több száz millió forintos támogatást nyert el a Molnár Albert MSZP-s országgyűlési képviselő résztulajdonában lévő cég szállodafejlesztésre - értesült a Magyar Nemzet. A székesfehérvári politikus uniós és hazai közpénzből szerzett 468 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Magyar Király Szálloda luxushotellé történő átalakítására.
A kormány irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetőleg a kormánypárti többségű Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - amelynek korábban Molnár is tagja volt - által megítélt 468 millió forintot az MSZP-s képviselő résztulajdonában lévő Balance-99 Ingatlanhasznosító és Vendéglátó Zrt. nyerte el, amely 100 százalékban birtokolja a szállodát üzemeltető Magyar Király Vendéglátó Kft.-t.
Eközben a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) félmilliárd forint értékben bízott meg két reklámügynökséget rendezvényszervezéssel. A vonatkozó közbeszerzési eljárást tavaly decemberben, a válság kellős közepén hirdette meg az állami hivatal.