Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csak abban hibáztak, hogy meztelenre vetkőztették"


Dátum: 2009-03-19 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:32.191803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hat rendőri túlkapással kapcsolatos bejelentést vizsgál a Független Rendészeti Panasztestület, köztük több olyan is van, amely - a Kossuth téren előállítottakhoz hasonlóan - megalázásról szól.

A BRFK továbbra is azt állítja: jogszerűen állították elő a Gyurcsány Ferenc lemondását követelőket, csak abban hibáztak, hogy meztelenre vetkőztették és éheztették őket.

Somogyi János, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja viszont azt állítja: testüregi vizsgálatra csak az előzetes letartóztatásba helyezetteknél van szükség, és csak indokolt esetben. Az nem fordulhat elő, hogy egy smasszer vizsgálja át az őrizetbe vett embereket és megalázza őket.

Szerdán Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány még úgy nyilatkozott a Magyar Rádiónak, hogy a vetkőztetés és a motozás kötelező. Somogyi szerint ha ez igaz lenne, minden személyi igazolványát otthon hagyó nyugdíjast is be kellene vinni és meg kellene motozni.

Kapcsolódó elemek