Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már érvényesülnek az innovációs típusú beruházások

A következő években erősíteni kell az innováció vezérelte fejlődést Magyarországon - hangoztatta Matolcsy György gazdasági miniszter a Budapest Business Klub szerdai rendezvényén.


Dátum: 2002-03-06 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:59.431874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági miniszter aláhúzta: a tavaly elindított Széchenyi Terv ezt a fejlődést erősíti és egyben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország egyes térségeiben a beruházások nagyobb lendületet kapjanak.

Matolcsy György kiemelte: tavaly a Széchenyi Terv keretében minden egyes állami forint három forintnyi beruházást indított el, összességében a Széchenyi Terv révén 230 milliárd forintnyi központi költségvetési pénz 650 milliárd forintos beruházást indukált.

- Nem véletlen, hogy a világgazdasági recesszióban tavaly a magyar gazdaság jóval nagyobb növekedési rátát tudott elérni, mint a fejlett államok által elért szint, mivel napjainkban már erőteljesen érvényesülnek idehaza az innovációs típusú beruházások - mondta Matolcsy György.

A gazdasági miniszter ide sorolta az autópálya-építéseket, az ipari parkok létesítését, valamint a kutatás-fejlesztés típusú projekteket (K + F). Ezek szerepe a jövőben még inkább felerősödik - húzta alá a miniszter.

Matolcsy György szerint a jövőben egyre nagyobb szerepet kap a térségi innovációs rendszer kiépítése és fejlesztése. Ennek révén a cégek az ország még kevésbé iparosodott területein is regionális központokat hoznak majd létre, amelyek mintegy húzóerőként később szabadidőközpontokat vonzanak a körzetbe. A szabadidő eltöltése, mint üzletág, a XXI. század kiemelt és kecsegtető fejlesztési lehetőséggel rendelkező üzletágának számít majd, jól kiegészítve a hagyományos idegenforgalmi ágakat, mint például a gyógyturizmust.

A miniszter figyelemre méltó jelenségnek tartotta, hogy a legutóbbi számok már azt mutatják: az ország olyan területein is nagy ipari beruházások indultak - ilyen például a nyugati, délnyugati térség -, ahol még nincsenek autópályák, viszont a Széchenyi Tervhez erőteljesen kötődő projekteket kezdtek a vállalkozások.

Matolcsy György kiemelte: a következő években meg kell ugyan tartani az ország működőtőke-vonzó képességét, de emellett fontos a kutatás-fejlesztés erősítése is. Egyúttal a magyar munkaerő színvonalának fenntartása érdekében jelentős lépést kell tenni a szakképzés további fejlesztése, javítása terén.

A miniszter Írország példáját felhozva kiemelte: négy tényező számított az ír gazdaság motorjának az elmúlt években - fontos volt a külföldi tőke szerepe, az ottani innovációs beruházások erősítése, a családok támogatásának megerősítése, valamint az Európai Uniótól kapott fejlesztési pénzek. Magyarországon ebből már hárommal mi is rendelkezünk, az unióhoz való csatlakozás után pedig évi mintegy 2 milliárd eurót kaphatunk az integrációtól a hazai fejlesztések támogatására.

Ennek alapján a miniszter aláhúzta: a magyar gazdaság a mostani 4-5 százalékos növekedési sávból a jövőben képes lesz átlépni a 6-7 százalékos növekedési sávba.

Kérdésre válaszolva kiemelte: míg az előző években az volt a jellemző Magyarországon, hogy a bruttó hazai termék növekedési üteme nagyobb volt, mint a bruttó nemzeti terméké, addig 2001-ben a bruttó nemzeti termék növekedési rátája már meghaladta a bruttó hazai termék bővülési ütemét.

Kapcsolódó elemek