Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az áprilisi törvényekre emlékeztek

Az 1848-as áprilisi törvények szentesítésének 155. évfordulójára emlékezett a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Rákóczi Szövetség és az Áprilisi Ifjak Egyesülete pénteken Budapesten, az első független magyar kormány emléktáblájánál.


Dátum: 2003-04-11 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:16.049027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kossuth Lajos utcai emléktáblánál Závodszky Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karának tanára azt mondta: az 1848. április 11-én V. Habsburg Ferdinánd által szentesített, a magyar önállóságot és alkotmányosságot megteremtő törvények megkoronázták a márciusi forradalom eredményeit.

Kifejtette: a kor politikai gondolkodói a modern Magyarország megteremtésére tettek kísérletet, és csak egy szűk csoport által gyakorolt jogokat kívánták kiterjeszteni Magyarország minden lakosára.

Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy az uralkodó által kinevezett független felelős magyar kormány tevékenysége, valamint az áprilisi törvények szellemében bekövetkezett változások az országot forradalmi gyorsasággal indították el a polgárosodás útján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek