Tegye világossá az MSZP, milyen lépésekre készül!
Tegnap újabb riasztó adatok láttak napvilágot a magyar gazdaság és a magyar társadalom állapotáról, Magyarország a válságot jóval mélyebben éli meg, mint a régió más országai - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2009-03-20 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:04:51.460124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály kitért Lendvai Ildikó Nap-keltében tett péntek reggeli interjújára, ahol a szocialista frakcióvezető további válságkezelő lépésekről, kiadáscsökkentésről és szerkezeti reformokról, újabb összegek átcsoportosításáról, illetve elvonásáról beszélt. "A hétvégi MSZP-kongresszuson ehhez kérnek felhatalmazást" - figyelmeztetett Varga Mihály.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere a bejelentésekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott: "mit kell még a magyar társadalomnak elviselnie ettől a kormánytól"? További oktatási és egészségügyi intézmények bezárását, vagy a 13. havi nyugdíj elvételét? - sorolta kérdéseit a fideszes honatya, kiemelve: az MSZP olyan lépésekre készül, melyekkel a családok helyzetét tovább rontják.
Varga Mihály arra szólította fel az MSZP-t, tegye világossá, milyen lépésekre készülnek. A politikus újságírói kérdésre reagálva hozzátette: a kormány távozásával 300-400 milliárd forintot tudna megspórolni Magyarország.