Bokros néhány pártban "rángatja a szálakat"
Dátum: 2009-03-21 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:03.066511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha felkérést kap rá, Bokros Lajos elvállalná egy válságkormány vezetését - mondta a Horn-kormány pénzügyminisztere szombaton délelőtt Gyöngyösön, ahova a Fiatal Közgazdászok XXIX. Országos Találkozójára érkezett.
A Heves Megyei Online beszámolója a volt pénzügyminiszer úgy fogalmazott: "Nem én rángatom a szálakat minden magyar pártban, de néhányban igen. Nem titkos megfigyelő vagyok az MSZP-kongresszuson sem, de nem zárkózom el semmilyen feladat elől, ha kell, vállalom írástudóként. Azonban nem az az érdekes, hogy én mit szeretnék, a pártok megegyezése a kérdés. Ha válságkormány vezetésére kérnek, akkor állok elébe".
A Független Hírügynökség elérte Bokros Lajost. aki egyelőre nem kívánt arról nyilatkozni, hogy milyen feltételekkel vállalná a válságkormány vezetését.