Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságstáb Berlinben Gyurcsány miatt


Dátum: 2009-03-23 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:20.784202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német kormány növekvő aggodalommal figyeli az egyes kelet-, illetve közép-európai országokban kialakult helyzetet - értesült a Handelsblatt.

A német üzleti körök lapja kormányforrásokra hivatkozva hétfőn arról számolt be, hogy a szövetségi hírszerzés (BND) a napokban először terjesztett elő bizalmas jelentést a térség egyes országaiban a gazdasági válság következtében bekövetkezett politikai destabilizálódásról.

A helyzet súlyosságát alátámasztották a hétvégi magyarországi események, amelyek során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette távozását - írta a Handelsblatt.

A lap információi szerint Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter már reagált is a BND jelentésére, s azonnali hatállyal egy gazdasági és pénzügyi "válságstábot" hozott létre minisztériumában. A rendkívüli testület feladata az, hogy információkat gyűjtsön azokról az országokról, amelyeket a politikai helyzet destabilizálódása a leginkább fenyeget, s a német politika számára ezzel kapcsolatban "megoldási javaslatokat" dolgozzon ki.

Kapcsolódó elemek