Sürgető volna dönteni a Margit hídról
Előzetes kötelezettséget kellene vállalni a fővárosnak, hogy uniós támogatással megépülhessen a dél-budai Egér út hiányzó szakasza. Mielőbb dönteni kellene a Margit híd felújításáról és más, idei indítású uniós projektektről is.
Dátum: 2009-03-23 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:25.498780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
főpolgármesteri kabinet ma ülésén tárgyalt a Dél-budai tehermentesítő út III. szakaszának megépítéséről. A Fővárosi Közgyűlés februárban arról határozott, hogy az Andor utca-Galvani út mentén 3,5 milliárd forint költséggel, 1,75 milliárd forint uniós támogatással 2010 végéig épüljön meg a tehermentesítő út.
Az uniós támogatás megszerzésének alapfeltétele az önrész biztosítása, a pályázatot március végéig kell benyújtani. Ezért a kabinet azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy e heti ülésén - még a költségvetés elfogadása előtt - vállaljon előzetes kötelezettséget a szükséges összegről, azzal, hogy a támogatási szerződés megkötéséről egy későbbi ülésén dönt a testület.
Ugyancsak a mielőbbi döntést igénylő uniós projektek közé tartozik a Margit híd felújítása és a csepeli gerincút megépítése. A beruházások támogatási szerződését május 15-éig kell megkötni, így arról a Fővárosi Közgyűlésnek áprilisban döntenie kell. A szerződések megkötésének ezekben az esetekben is feltétele , hogy a projekt nevesítve szerepeljen az önkormányzat költségvetésében.
A kabinet napirendjén szereplő tájékoztató szerint a költségvetés elfogadásáig is mód van a szerződések megkötésére: erre egyrészt az április 30-ig érvényben lévő átmeneti finanszírozásról szóló rendelet nyújt lehetőséget, másrészt pedig tárgyalások kezdődtek a kormánnyal arról, hogy a 2009-ben indítani kívánt uniós projektek önrészét a kormányzat ideiglenesen átvállalná.
A 2009-es indítású uniós projektek között szerepel még a fentieken kívül az 1-es és 3-as villamos meghosszabbítása, a kerékpáros közlekedési hálózat fejlesztése, az új buszsávok létesítése, a rákoskeresztúri autóbusz-korridor kiépítése, a budapesti komplex szennyvízelvezetési program, a városligeti műjégpálya rekonstrukciója, három új szakképző központ építése, az Uzsoki kórház és a Szent Imre kórház rekonstrukciója valamint a Budapest Szíve program. Mielőbbi döntés szükséges az M3-as zajvédő fal finanszírozásáról is, amelyet a norvég alap támogat.