Vissza kell adni az embereknek a döntés lehetőségét!
Az, hogy egy bukott párt akar új kormányt alakítani, ellentétes a demokráciával. Vissza kell adni az embereknek a döntés lehetőségét, mert az ország hitelét csak egy olyan kormány adhatja vissza, amelyet a választók hatalmaznak fel - jelentette ki Orbán Viktor a frakcióülés után.
Dátum: 2009-03-23 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:29.393481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamenti pártok frakciói külön-külön tanácskoznak reggel óta, hogy a kialakult politikai helyzetet elemezzék. A Fidesz ma a házszabálytól eltéréssel kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását, hogy a júniusi európai parlamenti választásokkal egy napon meg lehessen tartani az előre hozott országgyűlési választásokat is.
Orbán Viktor szerint csak egy olyan kormány adhatja vissza az ország hitelét, amelyet a választók hatalmaznak fel. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: egy bukott párt, mint amilyen az MSZP, nem alakíthat kormányt Magyarországon, ez ellentétes a rendszerváltással, a demokráciával és tiszteletlenség az emberekkel szemben. Szerinte a kormánynak vissza kellene adni az embereknek a döntés lehetőségét. Ehelyett ők erőltetik tovább kormányzást, irányt akarnak szabni az országnak, ez emberileg és politikailag is elfogadhatatlan - tette hozzá Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: egy országot nem lehet egy bukott párt irányítására bízni, egy bukott párt nem delegálhat kormánytagokat, nem adhat miniszterelnököt, csak az emberek rovására, kárára, illetve akarata ellenére.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha a képviselők többsége nem támogatja a Fidesz és a KDNP a parlament feloszlatásáról szóló indítványát, Orbán Viktor azt mondta, ebből a helyzetből csak a bizalom újjáépítésén keresztül lehet kijutni, és ezen nem változtat, ha a parlament ezt nem látja be.
Arra a felvetésre, hogy ki kormányozna az előre hozott választásokig, ha mégis feloszlatnák a parlamentet, a Fidesz elnöke azt mondta, hogy az alkotmány egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz erre a helyzetre, így ekkor pontosan ugyanazok a szabályok lépnének életbe, mint egy rendes parlamenti választásnál.