Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Régészeti kiállítás Sopronban

A ferences-bencés templom és kolostor területén az elmúlt hét évben végzett régészeti és műemléki kutatások eredményeit bemutató kiállítás nyílt pénteken a soproni Lábas-házban. A fotók, felmérések és rajzok, illetve a feltárt tárgyi emlékek az épületegyüttes több évszázados történetéről adnak áttekintést.


Dátum: 2003-04-12 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:18.577010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemes András művészettörténész elmondta: a ferencesek a XIII. század végén telepedtek le Sopronba, akkor kezdték építeni a templomot, majd a kolostort.

A gótikus építésű, barokk berendezésű templom szentélyében XIII. századi falfestésekre bukkantak a szakemberek. Ennek fotói is láthatók a kiállításon.

Ugyancsak megörökítették a templomhajón látható boltozat-festéseket. Ezek csillagos motívumai korabeli koronázási szertartásokhoz kötődnek.

Gabrieli Gabriella régész közölte: a templom melletti kolostor régészeti feltárása során római kori épületmaradványok kerültek elő. A felszínre hozott III. századi kerámiaanyagból is ízelítőt ad a tárlat.

Emellett az érdeklődők elé tárják azokat az évszázados faragott köveket, boltív-maradványokat, amelyek a későbbi átépítéseknél az alapfalakat erősítették.

A tárlat bemutat egy XV. század eleji kőplasztikát is, amely egy ostorozási és egy keresztelési jelenetet ábrázol.

A kiállítás érdekessége az Ízisz-szentély oltárköve. Az egyiptomi Ízisz-kultuszhoz kötődő szentélyre - amely a II. századból származik - a kolostor udvarán leltek rá a kutatók.

A régész elmondta: a szakrális épületegyüttest a bencések 1802-ben vették át.

A kiállítás június közepéig látogatható.

A kolostor évszázados épületét idősek otthonává alakítják. A hamarosan megnyíló otthont a bencés rend tartja majd fenn hajlott korú világi emberek számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek