A magyar EU-elnökség óriási lehetőség, óriási felelősség
Alig több mint másfél év múlva Magyarország átveszi az Európai Unió elnökségét - hívta fel a figyelmet Horváth János napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2009-03-23 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:31.444499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fél esztendőn keresztül mi leszünk a kontinens főkoordinátorai - tette hozzá a fideszes politikus, megjegyezve: óriási lehetőség, óriási felelősség.
Horváth János kifejtette, mostanában, amikor erdélyi és felvidéki magyarokkal találkozik, megkérdezik tőle: tesz-e majd valamit értük Magyarország az EU elnökeként? Mint beszámolt, elmondta nekik, "példálózni tud azzal, hogy jobbak is tudunk lenni", merthogy már múlt májusban az öt parlamenti párt közös döntést hozott: az elnökségi időszak prioritásának javasolják a regionalizmus erősítését, az európai kulturális sokszínűség megőrzését és a kisebbségvédelmet.
Hozzátette: e három prioritás lényegében egy, mert a regionalizmusnak nagyon fontos része, hogy a régiók kulturálisan sokszínűek maradjanak, aminek fontos eszköze a kisebbségvédelem.
Arra is felhívta határon túli barátai figyelmét, hogy ne várjanak szólamokat a magyar elnöktől, mert az EU elnöke nem egy nemzet, hanem egész Európa érdekeinek a prókátora - számolt be a honatya. Kiemelte: azért adatik félévente mindig másik tagállamnak az elnöki pálca, hogy saját tapasztalatai alapján világítson rá és helyezzen hangsúlyt Európa egyik vagy másik érdekére, és így ne maradjon olyan európai érdek, amelyik feledésbe merül.
Mint fogalmazott, nekünk magyaroknak bőven vannak történelmi értékű hozzájárulásaink az európai értékekhez, amit hozunk a tudományban, a művészetben, az innovációban. "Külön magyar talentum a kultúrák együttélése, egymást gazdagító hatása" - jelentette ki, hozzátéve: bennünket magyarokat nemcsak büszke örökségünk, hanem a zord idők hagyatéka is elkísér, az elmúlt évszázad nemcsak történelem, hanem maradandó fájdalom is.
"Javaslom, hogy ismét vessük fel (...), hogy az uniónak legyenek érvényes hatáskörei a kulturális együttélés emlékeinek megőrzésében, megörökítésében, átadásában, tanításában és a kultúrák kölcsönös megismerésének biztosításában. Tegyük ezt úgy, hogy ne legyen senkinek keserű kényszer, ne terhet rakjon az Európai Unió ebben a kérdésben a tagállamok vállára (...), hanem legyen segítő, támogassa a tagállamok hivatalos apparátusait és támogassa a civil szervezeteket ilyen irányú erőfeszítéseikben" - fejtette ki Horváth János.