Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz új választásokban látja a megoldást

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: az egyeztetésen az előre hozott választások mellett érvelt, ugyanakkor alapvető problémának tartotta, hogy az SZDSZ pozíciója egyelőre nem világos, hiszen részben tárgyalnak az MSZP-vel egy új kormány alakításáról, részben pedig lebegtetik a lehetőséget, hogy hozzájárulnak a parlament feloszlatásához.


Dátum: 2009-03-23 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:34.160284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF megbeszélést hívott össze, hogy az ellenzéki pártok tárgyaljanak egy közös miniszterelnök-jelöltről.

Nem értünk egyet azzal a helyzetértékeléssel, hogy ellenzéki többség létezne, ez attól függ, hogy az SZDSZ az ellenzéki megoldást, az új választásokat támogatja, vagy az MSZP-kormány hatalomban maradását - mondta a Répássy Róbert az egyeztetést követően.

A politikus "érdekes beszélgetésnek" nevezte a tárgyalást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Fidesz csak és kizárólag az új választásokban látja a megoldást, mert ez az egyetlen demokratikus és legitim mód, szerintük ezzel lehet elvágni a Gyurcsány Ferenc által kötött "gordiuszi csomót". "Azt nem lehet, amit ő kitalált, hogy úgy megy, hogy marad" - jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy nevek szóba kerültek-e a tárgyaláson, Répássy Róbert azt mondta: a Fidesz részéről nem.

Kapcsolódó elemek