Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne építsék meg az osztrákok a heiligenkreuzi szemétégetőt!

Az osztrák fél vizsgálja felül a heiligenkreuzi szemétégető megépítésére vonatkozó tervet, vegye figyelembe a magyar szempontokat, és állítsa le a projektet - szólította fel Ausztriát Schöpflin György néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő az EP hétfői strasbourgi ülésén, napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2009-03-23 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:34.838547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy pár száz méterre a magyar határtól egy osztrák cég óriási kapacitású hulladékégető megépítését szorgalmazza. A magyar oldalon Szentgotthárd városa ezt a tervezett létesítményt elfogadhatatlannak tartja környezetvédelmi és egyéb okokból.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két év során magyar oldalról gyakori tiltakozások hangzottak el, de az osztrák fél erről nem hajlandó tudomást venni. "A következmény: növekvő osztrákellenesség, és ez már-már a két ország hagyományosan jó viszonyát is kezdi befolyásolni" - tette hozzá Schöpflin.

Kapcsolódó elemek