Mikrohitelezés-élénkítési előterjesztés az EP előtt
A gazdasági növekedés és a foglalkoztatás támogatását célzó mikrohitelezés fejlesztése érdekében Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP) képviselő által beadott javaslat kedden kerül az EP strasbourgi plenáris ülésének napirendjére.
Dátum: 2009-03-24 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:38.738033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak a jelenlegi meghatározása szerint a mikrohitel 25 ezer eurót meg nem haladó összegű hitel, a mikrovállalkozások pedig olyan vállalkozások, amelyek maximum 10 főt foglalkoztatnak, és éves forgalmuk nem haladja meg a 2 millió eurót.
Becsey szerint eljött az ideje annak, hogy a mikrohitelek ügyét ne hagyják kizárólag a tagállamok kezében, hanem alakítsanak ki európai szintű szabályozási kereteket.
Az EP-képviselő úgy véli: a mikrohitelezés megcélzott kedvezményezetti körének meghatározásakor nem általában a kisvállalkozásokról kell beszélni, hanem olyan személyekről, akik hátrányos helyzetből indulva mikrovállalkozást akarnak létrehozni. Ilyenek szerinte a hosszú ideje munkanélküliek, a jóléti támogatásokra rászorulók, a bevándorlók, az etnikai kisebbséghez tartozók - például a romák -, az egyelőre még a "nem hivatalos gazdaságban" tevékenykedők, az elmaradott vidéki területeken élők, illetve a nők.