Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány nagyon megijedt Orbántól


Dátum: 2009-03-24 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:39.710160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


De haladjunk szép sorjában, ijedezzünk együtt. Szóval úgy kezdődött, pontosabban azzal pörgött 100 százalékra a sztori, hogy Gyurcsány Ferenc küldöttsokkoló lemondtam is, meg nem is beszédében így fogalmazott: "Az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.". Meg így is: "Úgy tűnik, mintha mentenék, a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként, azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket."

(...)

Bizony, úgy néz ki, hogy a szocialisták össznépileg megijedtek. Hogy komolyan vették Orbán Viktor március 15-i, új kezdetet hirdető megszólalását, pláne az országértékelőben beharangozott "elszámoltatást". Ezért a bírók, ügyészek előzetes befenyítése. S ezért az előre legyártott alibi: ha eztán valamely gaz szocialistát mégis utolérne az igazságszolgáltatás keze, lehet visszafelé mutogatni, hogy lám, a pártvezér már mikor megmondta.

Kapcsolódó elemek