Boros Imre: meg kell tanulni pályázni
Az európai uniós előcsatlakozási alapokból utoljára jövőre köthet le Magyarország újabb pénzt, de várhatóan 2004-ben már igénybe veheti az uniós pénzalapokat is - mondta Boros Imre Polgárdiban szerdán.
Dátum: 2002-03-06 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:59.739033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Phare-program kormányzati koordinációját ellátó tárca nélküli miniszter - Gógl Árpád fideszes országgyűlési képviselő meghívására - előbb Polgárdiban, majd Székesfehérvárott a térség polgármesterei és vállalkozói előtt beszélt az európai uniós források felhasználásának eddigi eredményeiről és a további lehetőségekről.
Egyebek között elmondta: az előcsatlakozási alapokból a mostani kormány ideje alatt 250 milliárd forintot kötött le Magyarország, a kormányzati ciklus végére pedig mintegy 750 milliárd forint értékű "programtömeg halmozódik fel".
Idén és jövőre fokozni kell az "elköltés tempóját", mert az Európai Unió ezen is méri, hogy Magyarország ezen a téren mennyire készült fel a csatlakozásra, és mennyire képes egyedi tárgyalások alapján a csatlakozást követő időkre forrásokat szerezni.
A csatlakozást követően maximum évi 600-650 milliárd forintot nyerhet Magyarország támogatásként az európai uniós forrásokból - hangsúlyozta a miniszter.
Az igénybe vehető összes támogatás 70 százalékához a nagy infrastrukturális és környezetvédelmi beruházásokra igénybe vehető kohéziós alapból, 30 százalékához pedig a vidék, a regionális és kistérségi fejlesztést, a mezőgazdasági és szociális alapok képzését segítő strukturális alapból juthat hozzá - mondta.
Kijelentette: tárgyalások útján szeretné elérni, hogy a két alap az igényeknek megfelelően átjárható legyen.
Ahhoz azonban, hogy Magyarország valóban hozzájuthasson az uniós forrásokhoz, "pályázatképes" emberek, csoportok, önkormányzatok, intézmények kellenek, azaz meg kell tanulni pályázni - hívta fel a figyelmet Boros Imre.
A miniszter szólt arról is: rövidesen módosítják az úgynevezett szívességi földhasználókra vonatkozó kormányrendeletet, és a nem társasági szívességi földhasználókat is bevonják a földhasználati támogatást igénybe vehetők körébe.