MSZP-s képviselők könnyen jutnak támogatáshoz
Elfogadhatónak tartja-e a kormány, hogy amíg az uniós források nehezen jutnak el a vállalkozásokhoz, addig kormánypárti képviselők cégei minden nehézség nélkül kapnak vissza nem térítendő támogatást? - tette fel a kérdés Cser-Palkovics András.
Dátum: 2009-03-24 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:43.701096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az uniós források nehezen érkeznek meg Magyarországra, nehezen jutnak el a vállalkozásokhoz és az önkormányzatokhoz, vannak, akik a megszorítások időszakában is hozzájuthatnak vissza nem térintendő támogatásokhoz.
Kiemelte, hogy ezek között vannak olyan cégek is, amelynek tulajdonosai között "találunk" kormánypárti képviselőt. Azt kérdezte, elfogadhatónak tartja-e a kormány, morálisan felvállalható-e mindez.
Cser-Palkovics András a napokban sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy egy, Molnár Albert szocialista képviselő résztulajdonában lévő cég több mint 400 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott szállodafejlesztésre.