Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dánia katonákat küld a háború után Irakba

Dánia 380 katonát és 25 rendőrt küld Irakba a háború után Washington kérésére - jelentette be pénteken Koppenhágában Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a parlament megszavazza az erre vonatkozó határozatot.


Dátum: 2003-04-12 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:19.586182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök koppenhágai sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Dániának is felelősséget kell vállalnia Irak újjáépítéséért. Kifejtette, hogy véleménye szerint a háború utáni támogatás ügye nem köthető össze az ENSZ-felhatalmazás kérdésével. Tájékoztatást adott arról, hogy az Egyesült Államok kormánya kérte fel országát az iraki helyreállításban való részvételre a háború után.

A Reuters brit hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Dánia egy tengeralattjáróval és egy korvettel támogatta az Irak elleni háborút, és Koppenhága a hét elején jelentette be: 350 millió dán korona (mintegy 50 millió dollár) értékű segélycsomagot biztosít Iraknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek