A Fidesz nem támogatja Surányit
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György vagy bárki más - mondta kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2009-03-24 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:48.341597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöki kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Orbán Viktor hétfőn találkozott Surányi Györggyel, és személyesen is közölte vele a Fidesz álláspontját.
Szijjártó Péter ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatna-e egy Surányi György vezette kormányt.
Mint mondta, a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet. Hozzátette: a magyar embereknek nem lenne lehetőségük Surányi Györgyről és programjáról szavazni, így csak egy illegitim ingatag, átmeneti kormány tudna létrejönni.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez névtől, illetve minden személyes ügytől független, a Fidesz nem támogat olyan kormányt, amely "pártok közötti háttérmutyikkal és paktumokkal jönne létre, álljon annak az élén akár Surányi György, akár bárki más".