Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kormány csak új választások után jöhet létre

A Fidesz számára elvi és alapvető álláspont, hogy új kormány csak új választások után jöhet létre, és ugyanígy új miniszterelnököt is csak egy új választás után lehet jelölni - mondta a párt szóvivője azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este bejelentette a miniszterelnök-jelölteket.


Dátum: 2009-03-25 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:54.311022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter leszögezte: a Fidesz álláspontja változatlan, és álláspontjuk független attól, hogy kiről van szó. A politikus megerősítette a Fidesz korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint új kormányt, új miniszterelnököt csak új választás nyomán lehet jelölni.

Magyarországnak erős kormány kell, erős kormány pedig csak választás nyomán jöhet létre - mondta Szijjártó Péter. "Különböző paktumokkal, mutyikkal összetákolt kormány - teljesen mindegy, hogy azt ki vezeti - gyenge, illegitim és átmeneti kormány" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy Glatz Ferenccel és Vértes Andrással Orbán Viktor pártelnök leül-e tárgyalni, a politikus azt mondta, egyikőjük sem kereste a Fideszt. Hozzátette: az érintettek ismerik a párt álláspontját.

Az MTI azon kérdésére, hogy a Fidesz megkeresi-e a két érintettet, Szijjártó Péter közölte: biztosan nem.

Orbán Viktor hétfőn találkozott Surányi Györggyel, és ekkor személyesen is közölte vele a kialakult helyzetről a Fidesz álláspontját.

Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben tartott tájékoztatóján jelentette be, hogy Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP elnöksége azt javasolja, hogy e három személlyel és e három személyről kezdődjenek el a hivatalos konzultációk - tette hozzá a pártelnök.

Kapcsolódó elemek