Hoppál a költségtérítéséből adott
Pécs leendő új országgyűlési képviselője majdani költségtérítésének jelentős részét, mintegy 1 millió forintot ajánlott fel a Szemem Fénye Alapítványnak a mai napon. A szervezet halálos beteg kisgyermekek szállítására vállalkozott, az állam ugyanis ezt nem tudja elvégezni. Hoppál Péter azt mondta, szívesen adja oda a pénzt, főleg, mert gyerekekről van szó.
Dátum: 2009-03-25 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:58.522029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő mentősnek állt ma - egy napra. A Szemem Fénye Alapítványt segítette, amely elsősorban daganatos kisgyermekek szállításáról gondoskodik. Hol egyik vizsgálatról a másikra, hol pedig haza kell vinni a beteg apróságokat. Hoppál Péter, Pécs leendő új országgyűlési képviselője úgy döntött, pénzzel is támogatja az alapítványt.
- A költségtérítésem nagy részét fel tudom ajánlani karitatív szervezeteknek. Most a Szemem Fénye Alapítványnak tudok adni egymillió forintot ebből, mert úgy látom, nagyon kemény és lelkiismeretes munkát végeznek, szükség van ott a pénzre - magyarázta Hoppál. - Nem csak szlogen, hogy a képviselet számomra szolgálatot jelent. Eddigi önkormányzati képviselőségem ideje alatt is a keretemet rendszeresen a rászorulókra, nehéz sorsú családokra, óvodákra és iskolákra költöttem el, illetve kátyúztunk is belőle egy kicsit. Ezt a gyakorlatot most is, illetve ezután is folytatni kívánom.
Valóban kell a pénz az alapítványnak, április elején ugyanis ki kell fizetniük egy újabb mentőautót. Az eddigi szponzor visszalépett, ezért néhány hetük maradt csak, hogy előteremtsenek 68 ezer eurót. Ennyibe kerül a speciális jármű.
- Ennek az alapját fogja képezni ez az 1 millió forint, ami Hoppál Péternek köszönünk. Szívből reméljük, hogy többen csatlakoznak majd hozzá, mert ez az új autó újabb 40 ezer gyermeket fog majd kiszolgálni - mondta Gyura Barbara, az alapítvány vezetője.