Tízmilliárdok tűntek el szocialista mutyik következtében?
Amíg a szocialista kormány újabb és újabb megszorításokat hajtott végre, addig az MSZP-SZDSZ kormány által kinevezett állami vállalati vezetők tízmilliárdokkal rövidítették meg Magyarország közösségét - hangzott el Bencsik János és Cser-Palkovics András szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-03-25 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:05:59.234259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kapolyi László MSZP-s országgyűlési képviselőhöz kötődő System Consulting Zrt. állami források igénybevételével kívánta megvásárolni az állami tulajdonban lévő Vértesi Erőmű Zrt.-t. Az MVM a Kapolyival közösen magalapított cégbe több tíz milliárd forintot utalt át. Ezen források egy jelentős része Luxemburgba került, majd egy része visszaérkezett az MVM pénztárába a Vértesi Erőmű vételár-előlegeként megjelölve, míg a pénz egy másik része tovább jutott a Kajmán-szigetekre.
Tatabánya polgármestere kitért arra is, hogy a Kapolyi tulajdonában álló cég visszamondta azt az áramvásárlási szerződést, melynek következtében 11 áramkereskedő azóta is mintegy 20 milliárd forintos veszteségét szeretné a Vértesi Erőmű Zrt.-vel, illetve annak tulajdonosával, az MVM-mel megtéríttetni. Olyan társaságot hoztak nehéz helyzetbe, amely több mint 2400 ember megélhetését biztosítja - jegyezte meg Bencsik János. Azóta is újabb botrányos ügyeletek kerültek napvilágra az energiaszektorban. A képviselő példaként említette bátonyterenyei ügyletet, illetve a horvátországi szállodabérleti ügyet is, amely milliárdos veszteséget okozott az MVM számára.
Bencsik János arról is beszámolt, hogy az MVM új vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy feltárja a gyanús ügyleteket. Ennek köszönhető az is, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. igazgatósága büntető feljelentést tesz hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanújával ismeretlen tettesek ellen. A feljelentések sorában a Vértesi Erőmű Zrt. igazgatóságát vélhetően követni fogja az MVM igazgatósága is - jegyezte meg a politikus.
Cser-Palkovics András leszögezte: miközben Gyurcsány Ferenc és az MSZP folyamatosan arról beszél, hogy nincs pénz az országban, és brutális megszorító intézkedéseik tömegével veszik el a pénzt a magyar emberektől, családoktól, kisvállalkozásoktól, közben azért kiderül, hogy a haverokra mindig jut állami pénz, és mindig jutnak százmilliók, milliárdok gyanús, átláthatatlan állami ügyletekre. Ráadásul ezekben az ügyekben mindig felmerül valamelyik szocialista országgyűlési képviselő vagy az ő tulajdonában levő cég neve is - jegyezte meg a Fidesz helyettes szóvivője.
Ma már értjük, hogy miért támadta meg Gyurcsány Ferenc a magyar igazságszolgáltatást, miért támadta meg az ügyészséget és a bírákat. Mind ő, mind pártársai félnek a lelepleződéstől. Egy jogállamban a kormánynak, egy miniszterelnöknek nem félni kell az igazságszolgáltatástól, hanem el kell kerülni a gyanús állami ügyleteket - fogalmazott Cser-Palkovics András.