Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárút épül a Kis-Balatonnál

A Kis-Balatonnál mintegy húsz kilométer hosszú kerékpárút kiépítését tervezi a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Abért László, a szombathelyi székhelyű cég illetékese elmondta: a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal történt egyeztetést követően a természetvédelmi szakhatósági hozzájárulás birtokában megkezdődött az út tervezése.


Dátum: 2003-04-12 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:20.794864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jóváhagyott elképzelés szerint Zalavárnál, a Kis-Balaton Háznál kezdődő kerékpárút a Kis-Balaton és a Zala folyó régi töltésén haladva jut majd el a tórendszer 1. számú tározójának, a Hídvégi-tónak a zsilipjéhez.

Az építkezés második szakaszában a Hídvégi-zsiliptől a Kányavári-sziget bejáratát érintve vezet majd tovább a kápolnapusztai bivalytelepig.

A vízügyi igazgatóság megrendelte a kivitelezési tervet, és a környezetbarát idegenforgalmat szolgáló, a táj egyedülálló természeti értékeinek megismerését lehetővé tevő út megépítéséhez pályázaton szeretne pénzt szerezni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek