Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Működési költségvetést javasol Demszkynek a Fidesz-KDNP

Működési költségvetés elkészítését javasolja a budapesti Fidesz-KDNP frakció a főváros működőképességének biztosítására, szándékaik szerint erről még az április 30-i határidő előtt megszavaztatnák a közgyűlést - mondta Tarlós István, a frakciószövetség vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-03-25 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:09.596695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Működési költségvetést javasol Demszkynek a Fidesz-KDNP (Tarlós István)

"Készítsünk egy működési költségvetést. Ennek alapján az intézmények mind elkészíthetik saját költségvetéseiket. Ráadásul nem kényszerülnek havonta csupán a tavalyi költségvetési kontingensük 1/12 része erejéig korlátozni a működésüket, hanem sokkal nyugodtabb körülmények között, már az idei számaik alapján dolgozhatnak" - mondta el Tarlós István.

Hozzátette: ennek a megoldásnak semmilyen törvényi akadálya nincs.

"Ha a főpolgármester úrnak és a koalíciónak valóban szükséges, hogy működjön a város, legyenek fizetések, az intézmények dolgozni tudjanak, akkor bátran belemehet ebbe a megoldásba" - hangsúlyozta a politikus.

Tarlós a Fidesz-KDNP másik javaslatáról szólva azt mondta: a működési költségvetésről történő döntéssel ne várják meg az április 30-i határidőt, hanem még a húsvéti ünnepek előtt, egy rendkívüli közgyűlés keretében szavazzanak róla.

Tarlós szerint erre azért van szükség, mert az éves rendes költségvetés elfogadására, az eltérő megközelítési módok miatt nem sok esély van.

Elmondása szerint a Fidesz a BKV helyzetéről, a város adósságállományáról és a 4-es metróról is tárgyalni szeretett volna, ám a főpolgármester elzárkózott ez elől.

Mint hangsúlyozta, a BKV 100 százalékos önkormányzati tulajdonú, közfeladatot ellátó cég, amelyet a törvény a fővárosi önkormányzatra "adresszál", a cég tartozásai ezért a főváros adósságállományát növelik.

"Nem tudunk eltekinteni a súlyos adósságállomány kezelésének megtárgyalásától sem, hiszen ez is olyan kérdés, ami a város hosszú távú pénzügyi-gazdasági kilátásait, így közvetve a város költségvetését is, alapvetően befolyásolja" - húzta alá.

A 4-es metróról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy bár még csak a kivitelezési költségek 12 százalékánál tartanak az alagút építésénél, a kivitelező konzorcium által benyújtott többletkövetelések már most elérik a 35 milliárd forintot.

Demszky Gábor a beruházások preferencia-sorrendjéről sem akar beszélni, pedig a gazdasági válság miatt újra kellene gondolnia a beruházások ütemezését - fejtette ki.

Tarlós szerint Demszky elfeledkezik az olyan évtizede ígért, mára "szorítóan szükséges" beruházásokról, mint a római parti gát, az M5-ös melletti zajvédőfal vagy az aquincumi híd.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4055, 'source_type': 'media', 'source_id': 2720, 'target_type': 'article', 'target_id': 88655, 'relation_type': 'describes'}