Nemzetpolitikai stratégiáról tárgyaltak
A nemzetpolitikai stratégiáról tárgyalt és fogadott el dokumentumtervezetet szerdán a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) külügyi és Európa-ügyi albizottsága.
Dátum: 2009-03-26 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:18.123357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az albizottság által megtárgyalt és elfogadott dokumentum szeptemberben kerülhet a KMKF plenáris ülése elé - mondta el az ülést követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt, az albizottság fideszes társelnöke.
Az ülésen részt vettek a Külügyminisztérium képviselői, köztük Horváthné Fekszi Márta, a tárca államtitkára, az MSZP-s tagok azonban a párt parlamenti frakciójának rendkívüli tanácskozása miatt nem tudtak jelen lenni. Németh Zsolt kifogásolta, hogy az albizottság ülésén nem képviseltette magát a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkársága.
Az albizottság soros üléséről Németh Zsolt elmondta, hogy meghallgatták a szórványosodással kapcsolatos elképzeléseiről Vértesi László erdélyi református lelkészt, akit szerda délelőtt választottak meg a KMKF akkor megalakult Szórvány Munkacsoportja elnökének.
Ezen kívül az albizottság áttekintette a magyar kisebbségpolitikai helyzetet. Erről a fideszes társelnök elmondta, hogy "aggodalmuknak adtak hangot", amiért Szlovákiában szigorítani kívánják a nyelvtörvényt, és ez hátrányosan érintené az ottani magyarságot. Romániában pedig "egyfajta nacionalista hangvétel" tapasztalható - hívta fel a figyelmet.
Németh Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy a március 15-i ünnepségre Erdélybe utazó Sólyom László különgépétől megvonták a leszállási engedélyt. "Romániától elvárjuk, hogy kövesse meg a magyar köztársasági elnököt, és adjon garanciát, hogy ne következhessen be még egyszer ez az eljárás" - tette hozzá.
Ukrajnáról szólva elmondta, hogy az ukrán hatóságoknak mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy megtalálják a kárpátaljai magyar emlékművek megrongálóit.