MSZP: ventilátorba szálló papagáj
Dátum: 2009-03-26 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:24.742780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP szinte bárkit hajlandó támogatni az előrehozott választás elkerülése, a történelmi bukás elkerülése érdekében. A hivatalos verzió közben arról szól, hogy a Fidesznek nincs programja.
"Most kezdődik a tánc, szólt a papagáj, és beleszállt a ventilátorba: na most valahogy úgy érzi magát az MSZP is, mint az egyszeri madár. Ha mázlija van, akkor valahogy átrepül a propeller lapátjai között, azaz valahonnan előránt egy miniszterelnök-jelöltet, ha viszont nincs, akkor apró cafatokra darabolja a rotor, magyarán elvérzik egy előrehozott választásokon" - érzékelteti plasztikus példával egy szocialista vezető, milyen helyzetbe került az MSZP azzal, hogy az SZDSZ által is elfogadható Surányi György a jelek szerint meghátrált.