Welteke: nagyrészt vége a bizonytalanságnak
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja, a német Bundesbank elnöke, Ernst Welteke szerint az Irakban elért amerikai sikerekkel a világgazdaságot hónapok óta nyomasztó bizonytalanságok nagy része elenyészett, ugyanakkor sürgette Európát és különösen Németországot, hogy ne odázza el a szerkezeti reformokat.
Dátum: 2003-04-12 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:21.959696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Welteke a Hetek pénzügyminiszteri és jegybanki kormányzóinak hétvégi washingtoni találkozóján úgy vélte: bár a 80 dolláros hordónkénti olajár horrorisztikus víziója nem vált valóra, a világgazdaság továbbra is jelentős problémákkal néz szembe. Ezek között elsősorban az Európai Unió gazdaságszerkezeti megkövültségeinek problémáját, valamint az óriási amerikai államháztartási és folyómérleg hiány kettős gondját említette.
Welteke szerint nincs veszélye a Japán típusú deflációnak Németországban, vagy más fejlett ipari államban. Úgy vélte, hogy a német bankrendszer nehézségei ellenére sincsenek likviditási problémák: az érintett bankok a piacnak csak mintegy negyedét ellenőrzik és reményei szerint maguk képesek úrrá lenni a válságon.
Hasonlóképpen vélekedett a német gazdaság helyzetéről Michael Deppler, az IMF európai igazgatója. A Reutersnek adott washingtoni nyilatkozatában kifejtette: az eurózónának - élén Németországgal - ugyan jelentős gazdasági gondjai vannak, de a vezető európai gazdasági hatalom helyzete mégsem hasonlítható Japánéhoz. Másfelől azonban úgy látja: az eurózóna államai az idén nem dicsekedhetnek fényes gazdasági eredményekkel és ez akár tovább is rosszabbodhat. Deppler szerint az intézményi átalakítás reformtörekvéseinek hiánya az eurózóna gazdasági gyengeségének egyik alapvető forrása.
Az IMF az idei német gazdasági növekedés ütemét jelenleg mindössze 0,5 százalékra becsli.
MTI - fidesz.hu