A Magosz szociális boltja európai megoldás
Glattfelder Béla üdvözölte a Magosz által kezdeményezett szociális bolthálózatot. A kezdeményezés elősegíti a magyar termékek eljutását a magyar fogyasztókhoz. Ez mind a fogyasztók, mind a mezőgazdasági termelők számára előnyös.
Dátum: 2009-03-26 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:26.935864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Glattfelder Béla, magyar néppárti képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy Európában a fogyasztók ötször annyit fizetnek a boltban az élelmiszerekért, mint amennyit a gazdák kapnak érte. Ez különösen elfogadhatatlan az új tagállamokban, köztük Magyarországon, ahol a polgárok jövedelmük sokkal nagyobb hányadát költik élelmiszerekre, mint a gazdagabb tagállamokban.
A képviselő ezért üdvözölte az Európai Parlament plenáris ülésén elfogadott, az európai élelmiszerárakról szóló határozatot (Batzeli jelentés), amelynek célja a termelői és fogyasztói árak közötti különbségek csökkentése.
A határozat megállapítja, hogy az eltérés fő oka a multinacionális élelmiszerláncok erőfölénye a termelőkkel szemben. Miközben az elmúlt időszakban a mezőgazdasági árak jelentős mértékben csökkentek a 2007-08-as rekordárakhoz képest, a fogyasztók mindebből keveset érzékeltek. A termelői költségek (energia, műtrágya) ugyanakkor egyáltalán nem, vagy jóval kisebb mértékben mérséklődtek ugyanezen időszak alatt.
Glattfelder Béla szerint az EU, a Közös Agrárpolitika sorozatos reformjai során, a termelők érdekeivel ellentétesen módosította a szabályozást. A gabonaintervenció eltörlése (az étkezési búza kivételével) növeli az árak kiszámíthatatlanságát, a termelők kiszolgáltatottságát a felvásárlókkal szemben, és csökkenti jövedelembiztonságukat.
Az Európai Parlament elítéli a nagy áruházláncok által alkalmazott azon gyakorlatokat (beszerzési ár alatti értékesítés, polcpénz és más egyéb hozzájárulások fizettetése), amelyek hátrányosak a beszállítók számára, és amelyek megszüntetik a piac átláthatóságát.
A képviselő üdvözölte a Magosz által kezdeményezett szociális bolthálózatot. A kezdeményezés elősegíti a magyar termékek eljutását a magyar fogyasztókhoz. Ez mind a fogyasztók, mind a mezőgazdasági termelők számára előnyös. A Magosz szociális boltjai európai megoldást nyújtanak egy európai problémára.
Glattfelder Béla aggasztónak tartja ugyanakkor, hogy az őstermelők kiszorultak elsősorban a fővárosi piacokról és vásárcsarnokokból. A piacok és vásárcsarnokok működtetése során biztosítani kell, hogy a termelők kereskedők közbeiktatása nélkül, közvetlenül értékesíthessék termékeiket a fogyasztóknak.