Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Flamingók, zsiráfok és orrszarvúk veszélyben

Több százezer flamingó és számos más védett állat is elpusztulhat Kenyában, ahol öt védett erdős térség is lángokban áll. Feltehetően gyújtogatás okozta a kenyai erdőtüzek többségét.


Dátum: 2009-03-26 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:29.731549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi lakosság ugyanis gyakorta írtja a védett erdőket, hogy a helyükben, ha illegálisan is, de mezőgazdasági területeket nyerjen. A bozótirtás végső formája az, hogy felgyújtják a kijelölt részt. Minden bizonnyal ez okozhatta, hogy számos értékes erdő kigyulladt az afrikai országban. A kenyai Masai Mara és a Tanzániába is átnyúló Serengeti Nemzeti Parkban is oltani kell a tüzet. De a Nakuru-tó partján lévő védett térség is lángol, pedig itt él csaknem egymillió flamingó.

A gondokat tovább tetőzi, hogy az afrikai országban rendkívüli a szárazság és azok a folyók, amelyek a dél-nyugat kenyai Mau erdőt táplálják vízzel, drasztikusan kiszáradtak. Vasárnapra csaknem 200 hektárnyi terület égett le Kelet-Afrika legnagyobb ős erdejéből. A Nakuru-tó partján csaknem 60 védett állat él, mint például a fehér orrszarvú. Az állatok életben maradása most attól függ, hogy sikerül-e a park dolgozóinak a földalatti kutakból nyert vízzel elárasztani a területet. Ha ezt nem tennék az állatok elpusztulnának. Ez a megoldás azonban rendkívül sok pénzt emészt fel.

Egy másik védett részen, a Mount Longonot Nemzeti Parkban is tűz ütött ki, így a területről zebrák, bivalyok, zsiráfok menekültek el. A nagytestű emlősök közlekedési utakon és magánbirtokokon futottak át. A Longonot Nemzeti Parkban ugyanis 52 négyzetkilométernyi területen pusztított a tűz. A park dolgozói szerint félő, hogy a kisebb testű állatok, mint a nyulak, a kígyók vagy a mongúzok nem tudtak elmenekülni a lángoktól. A kenyai szárazság most már egyre drasztikusabb méreteket ölt, az afrikai állam kormánya szerint csaknem 10 millió ember hétköznapjait érinti.

Kapcsolódó elemek