Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárhat a kapuvári Rába

Bizonytalanság és aggodalom uralja a Rába Rt. kapuvári gyárát. A 231 ott dolgozó az üzem bezárásától tart és félti munkahelyét.


Dátum: 2003-04-12 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:22.281941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rába Rt. kapuvári gyárából leépítésről, a termelés leállításáról, a gyár bezárásáról szólnak a hírek. Ács Gusztáv gyármenedzser szerint azonban még nincs végleges döntés a Rába Futómű Kft. részéről, mivel egyelőre tart a gazdaságossági vizsgálat.

Bizonytalanság és elkeseredés

Csütörtökön délután munkásgyűlésen számoltak be erről az alkalmazottaknak, akik az igazgatói optimizmus ellenére is bizonytalanok és elkeseredettek. Vannak, akik több évtizede keresik kenyerüket a gyárban, esetleges elbocsátásuk esetén pedig attól tartanak, hogy a környéken - már csak életkoruk miatt is - nem kapnak munkát. A kapuvári munkavállalókkal az üzem bejáratánál, műszakváltáskor találkoztak a Kisalföld munkatársai. Nevét egyikük sem árulta el, mert mint mondták, így is bizonytalan a helyzetük és nem akarnak idejekorán búcsúzni.

Folyamatosan hanyatlott a cég

- A gyűlésen semmi konkrétum nem hangzott el, de úgy érezzük, hogy a mi sorsunk már eldőlt - mondja egyikük. - Idén már béremelést sem kapunk, ami szerintünk azt jelenti, hogy rövidesen megkapjuk az "elbocsátó, szép üzenetet".

Jelenleg mindössze 231-en dolgoznak a Rába kapuvári gyárában, de elmondásuk szerint volt, amikor 700 ember járt oda dolgozni.

- Arról is hallani, hogy Győrbe kell járnunk ezután - ad új információt egy középkorú férfi. - A kapuváriak még csak megtehetik, de aki ide is vidékről, Osliból, Himodról jön nap mint nap, ezt nem tudja megoldani.

A gyár előtt beszélgető öt-hat tagú csoportban a helyi vezetést okolják a kialakult állapotokért és bizonytalanságért.

Fejlesztés nélkül

- Az elmúlt években itt semmilyen fejlesztés, újítás nem történt. Nincsenek új termékeink, nem kerestek piacot, folyamatosan hanyatlott a gyár, nem csoda, hogy ide jutottunk, és ezért az itteni főnökség is felelős - állítják mindannyian.

A részletekről és a gazdaságossági vizsgálatról a Kisalföld Ács Gusztávtól, a kapuvári gyár menedzserétől érdeklődött.

- A vállalat célja a hosszú távú növekedés, a megszerzett piaci pozíció erősítése - jelentette ki Ács Gusztáv. - Ennek érdekében a cég valamennyi folyamatát állandóan ellenőrzik, aminek része a hatékonysági vizsgálat is, mely jelenleg Kapuváron folyik. Az ellenőrzés akár hónapokig is eltarthat, hiszen minden itt gyártott alkatrészre kiterjed. A végén eldől, hogy a termelés saját gyártásban is gazdaságos, vagy pedig külső vállalkozókkal dolgoztatva éri-e meg. Ez esetben természetesen a szűkebb régió vállalkozói, beszállítói kerülhetnek helyzetbe és juthatnak munkához.

Nincs garancia a foglalkoztatásra

- A vizsgálat hozhat-e olyan eredményt, hogy bezárják a gyárat és munkanélkülivé válnak a dolgozók?

- Erre ma még nem lehet válaszolni, mivel kizárólag a gazdaságossági számítások ismeretében lehet ésszerű döntést hozni - válaszolt Ács Gusztáv. - A vizsgálat hozhat olyan eredményt is, amely Kapuvár számára pozitív, vagyis az eltelepítések és a kiszervezések nem történnek meg és a gyár tovább üzemel. A vizsgálat mind a 231 dolgozónkat érinti, garanciát soha senki nem kaphat a foglalkoztatásra, de azokra az alkatrészekre, melyek itt készülnek, továbbra is szükség lesz a futóművekben. Ha a számítások azt mutatják, hogy például Győrben gazdaságosabb az előállításuk, akkor ott fognak készülni, de azokra is szükség lesz, akik ezeket gyártják.

Ács Gusztáv beszélt annak lehetőségéről is, hogy a kapuvári dolgozók Győrben kapnak munkát. Ebben az esetben a cég a kezdeti, átmeneti időben autóbuszokkal segíti az utazást, később pedig a menetrend szerinti járatok igénybevételéhez ad támogatást. Győrbe telepítés esetén viszont az alkalmazotti és improduktív állomány nagyobb részére nem lesz szükség, így akkor rájuk szinte biztosan a munkaügyi hivatal vár. Megemlítette: a Rábának megfelelő szabályozása és kialakult módszerei vannak, melyekkel támogatják dolgozóikat a munkaviszony megszűnésekor.

Kisalföld online

Kapcsolódó elemek