A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását kérik
Az önkormányzat a területén fekvő, árverésre bocsátott, lakócélú ingatlan esetében rendelkezzen elővásárlási joggal - kezdeményezi a XVI. kerületi polgármester.
Dátum: 2009-03-26 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:33.699636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budapest XVI. kerületi Önkormányzatának nevében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. év LXV. törvény szerinti felterjesztési joggal élve, a törvény 101. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a következő intézkedést kezdeményezzük:
Felkérjük a Kormányt, hogy az egyre mélyebb szociális váltság nyomán dolgozza ki és terjessze az Országgyűlés elé a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) arra vonatkozó módosítását, hogy az önkormányzat a területén fekvő, árverésre bocsátott, lakócélú ingatlan esetében rendelkezzen elővásárlási joggal, ha az ingatlant szociális bérlakásként kívánja hasznosítani. Kérjük, hogy a Kormány a törvény előkészítése során vegye figyelembe a 31/2007(V.30)AB. határozatban megfogalmazott törvényességi követelményeket.
Az Alkotmánybíróság 31/2007. (V. 30.) AB határozatával megsemmisítette a Vht. önkormányzatok elővásárlási jogára vonatkozó rendelkezéseit, mert "a települési önkormányzat számára biztosított többletjogosítványok alkotmányos indoka nem állapítható meg" és "a megkülönböztetésnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka nincs", ezért sérti az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményét.
Az Alkotmánybíróság határozata azt is kimondja ugyanakkor, hogy "- a települési önkormányzat szociális funkciójával összefüggésben - a lakásmaffia áldozatainak védelme, szociális biztonságuk megteremtése megfelelő alkotmányos indoka lehet annak, hogy az ingatlan-végrehajtás során - a cél megvalósításához szükséges mértékben - az önkormányzatok speciális jogokkal rendelkezzenek".
Szükségesnek tartjuk, hogy a bírósági végrehajtásról szóló törvény szövegébe újból bekerüljön az önkormányzat elővásárlási joga az ingatlanok árverésénél arra az esetre korlátozva, ha az ingatlan lakás, és alkalmas arra, hogy az önkormányzat a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdése szerint önkormányzati lakásként azt szociális helyzet alapján bérbe adják. Ez álláspontunk szerint megfelel az Alkotmánybíróság arányosság-tesztjének és a megkülönböztetés tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok alapján történne.
Szatmáry Kristóf
önkormányzat képviselő
Kovács Péter
polgármester
dr. Csomor Ervin
alpolgármester