Elutasították Hagyó Miklós interpellációs válaszát
Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtöki ülésén Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettesnek arra a fideszes interpellációra adott válaszát, amelyben az ellenzék arra is magyarázatot kért, hogy a BKV miként hozhatott létre a közgyűlés döntésével ellentétesen egy energiakereskedéssel foglalkozó kft.-t.
Dátum: 2009-03-27 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:41.448442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
György István (Fidesz) felvetése kapcsán Hagyó Miklós elmondta, hogy a jövő hónapban a közgyűlés elé kerül a Fővárosi Energiaügynökség létrehozásáról szóló javaslata, amivel azt kívánják elérni, hogy versenyeztessék az energiacégeket. Ennek kapcsán megvizsgálják a BKV által létrehozott cég létjogosultságát is. Elmondta azt is, hogy a BKV holdinggá való átszervezésre vonatkozó elképzelésre azt követően térnek vissza, ha elkészülnek az EIB (European Investment Bank) elvárása alapján zajló cégátvilágítással.
György István az index internetes portál csütörtöki híre kapcsán, miszerint 42 millió forintot keres a döntően a holding jellegű átszervezéssel foglalkozó Molnár László vezérigazgatói főtanácsadó, úgy vélte, hogy hiányzik a valódi tulajdonosi képviselet a BKV-nál, "be van dobva a gyeplő". Mindeközben a cég az elmúlt két évben kétmilliárd forintot költött tanácsadókra - jegyezte meg.
Hagyó Miklós közölte: ez utóbbi ügyben a BKV presztízse, megítélése érdekében arra kérte Kocsis István vezérigazgatót, hogy adjon részletes tájékoztatót a felügyelőbizottságnak. Mint mondta, a bizottság elé kerülhet a jövő héten ez az ügy. Kifejezte reményét, hogy a közműcégek felügyelőbizottságai objektívan tudják elvégezni a munkájukat.
György István nehezményezte, hogy a BKV-hoz hasonlóan a főváros gyógyfürdő társaságánál is előfordult már az, hogy a felügyelőbizottságok munkáját akadályozni próbálták, üzleti titokra hivatkozva nem akartak bizonyos iratokat átadni a felügyelőbizottsági tagoknak.
Hagyó Miklós válaszát végül egy szavazatkülönbséggel nem fogadták el.