Legkorábban jövőre megy az Adria vezetékben orosz olaj
Bár a Barátság, valamint az Adria olajvezeték közötti összeköttetés létrehozására a korábbi tervek szerint idén került volna sor, a projekt a résztvevők számos észrevétele miatt halasztást szenved és az olajfolyam a vezetéken legkorábban 2004-ben indulhat meg.
Dátum: 2003-04-12 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:23.199554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a szállításban közreműködő orosz nagyvállalat, a Transznyeft elnökhelyettese nyilatkozta a hét végén. Konkrétan megnevezte a Horvátország által támasztott környezetvédelmi kifogásokat, az Ukrajna által felvetett problémákra azonban nem tért ki. Utóbbi ország szakértői orosz partnereikkel a héten találkoznak az ügyben - írja az Interfax hírügynökség.
A Barátság-Adria vezetéken szállított olaj a horvátországi Omisalj olajkikötőjébe jutna, itt még beruházásokat kell végrehajtani az orosz olaj exportálásához. A vezetéken szállított olaj mennyiségét évente 5 millió tonnával növelnék. A projekt igazodik azon tervekbe, hogy Oroszország egyre nagyobb szeletet vegyen át az olajexportból a közel-keleti szállítókkal szemben, csökkentve a tőlük való piaci függőséget.
A Transznyeft vezető illetékes elmondta azt is, hogy az idén növelik - évi 6 millió tonnával - a balti olajvezeték kapacitásait, több olajat nyomnak Gdanszk olajkikötőjéig.
MTI - fidesz.hu