A kormány a civil szektor létét fenyegeti
A Társadalmi Konföderáció aggályosnak tartja, hogy a kormány időről időre a civil stratégia és a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény megalkotását lassítani kívánó szervezeteknek enged, veszélyeztetve ezzel az eddig elért eredményeket.
Dátum: 2003-04-12 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:23.493737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Társadalmi Konföderáció állásfoglalása
A Társadalmi Konföderáció úgy ítéli meg, hogy a kormány a civil stratégia és a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény megalkotásáról bár több csatornán folytat párbeszédet, azonban időről időre e törvény megalkotását lassítani kívánó szervezeteknek enged, miközben a szervezetek nagy többsége törvényt akar, és készül a civil érdekképviselet megválasztására.
A Társadalmi Konföderáció ugyanakkor felhívja a figyelmet az ernyőszervezetek és az országos szakmai szövetségek együttműködésének tapasztalataira, a 2002 júliustól folyó konzultációk eredményeire.
1. Az országos hálózattal rendelkező ernyőszervezetek és szakmai szövetségek eddig is meghatározó szerepet játszottak a civilpolitika alakulásában, ezért - a miniszterelnök úr szavait idézve - "nélkülük lehet, de nem érdemes dönteni".
2. A civil-civil párbeszéd eredményeit veszélyezteti, ha egyes szervezetek politikai kapcsolataik révén a törvény lassítására törekszenek. A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény késedelme a szektor létét fenyegeti, ezért sürgősen meg kell alkotni, ugyanakkor a kormánynak garanciát kell adni, hogy - egyes szervezetek jogos panaszait orvosolva - az életbelépést követő egy-másfél éven belül közösen értékeli a szektor képviselőivel a működés tapasztalatait.
3. A Konföderáció támogatja azt a javaslatot, miszerint a nonprofit szektort azonnali konszolidációban kell részesíteni és a kormány anyagi eszközök átadásával stabilizálja a 12 éve forráshiánnyal küzdő érdekvédő- és érdekképviseleti szövetségeket, és - amennyiben vállalják tagszervezeteik és más szervezetek befogadását - kapjanak önálló elhelyezést, továbbá tervezhetően biztosítsa az anyagi-technikai működés feltételeit.
4. A Konföderáció nem ért egyet avval az új pályáztatási elvvel, amely - a közhasznúsági kritérium bevezetésével - a szervezetek 95-99 százalékát kizárja a támogatásból, mert ez veszélyezteti a kormány és a civil szektor közti megállapodás.
Budapest, 2003. április 12.
Bányai Péter Mihály
elnök
OS - fidesz.hu