Házszabály-módosítás Le Pen távoltartására
Az európai parlamenti képviselők megelégelték Jean-Marie Le Pen antiszemita kijelentéseit, és úgy döntöttek: házszabályt módosítanak, hogy a független Le Pen ne elnökölhessen rangidősként az EP júliusi nyitóülésén - adja hírül a Deutsche Welle.
Dátum: 2009-03-27 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:56.343788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke mindent megtesz azért, hogy távol tartsa Le Pent a doyennek járó helytől, amiben a szocialisták és a zöldek is támogatják. Az Európai Szocialista Párt elnöke korábban Holokauszt-tagadónak nevezte a francia Nemzeti Front vezérét. Ezt Le Pen felháborító vádnak tartja, aminek március 25-én Strasbourgban hangot is adott: "Csak annyit mondtam, hogy a gázkamrák a második világháborús történelem részletkérdései voltak, ami nyilvánvaló".
A 80 éves szélsőjobboldali politikust a múltban már többször ítélték el rasszista és antiszemita megnyilvánulásokért, 1987-ben például 1,2 millió frankra (több mint 50 millió forintra) büntették, amikor egy rádiós interjúban bagatellizálta a Holokausztot. 2002-ben második lett a francia elnökválasztáson, 2007-ben már csak 10 százalékot szerzett, a Nemzeti Front listája élén azonban minden esélye megvan rá, hogy visszatérjen az Európai Parlamentbe, ahol először 1984-ben lett képviselő.