Korszerűsítik a békéscsabai kórházat
Közel 536 millió forintból korszerűsítik a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet sürgősségi betegellátó osztályát - közölte a város fideszes polgármestere pénteken.
Dátum: 2009-03-27 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:06:56.687308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vantara Gyula tájékoztatása szerint a kórház pályázat formájában némileg több mint 476 millió forintos támogatást nyert el a közelmúltban, a fennmaradó részt fele-fele arányban biztosítja a fenntartó önkormányzat és a kórház. A tervek között szerepel az osztály főbejáratának akadálymentesítése, mozgássérült parkolóhelyek kialakítása, illetve a traumatológiai rész, a műtő, a vizsgáló és kezelő részleges felújítása.
A gép- és műszerbeszerzés legfontosabb eleme pedig egy új computer tomográf (CT) beállítása, mert a meglévő készülék idén már tízéves, és annak finanszírozása a továbbiakban megszűnik. Az önkormányzat eredetileg nagyobb összegre pályázott, ám a 94 millió forinttal kevesebb támogatás ellenére a főbb célok így is megvalósíthatók.