A változás úton van
Az 1989. február 26-án megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ünnepi rendezvényének - huszadik, jubileumi közgyűlésének - résztvevőit köszöntve Orbán Viktor a legutóbbi magyarországi fejleményekre utalva kijelentette: "A változás úton van, és hamarost meg is fog érkezni".
Dátum: 2009-03-28 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:07.011090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke - emlékeztetve a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra - kifejtette: akkor mégiscsak az igenek voltak többségben, és ha van egy rendes, becsületes népképviselete a magyarországi magyaroknak, akkor egy ilyen népszavazás eredményét - függetlenül attól, hogy az nem kényszerítő erejű - a demokrácia szokásaihoz híven irányadó politikai tényként veszi figyelembe.
Mivel itt erkölcsi tényről van szó, amely - mint fogalmazott - súlyosabb, mint a politikai tény, "ezért most már csak egy olyan parlamentre van szükség, amely ezt tudomásul veszi, és a szükséges törvényt megalkotja, mint ahogy mi készen is állunk arra, hogy ezt a törvényt megalkossuk". A magyar nemzet újraegyesítése ugyanis egyik alappillére a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség programjának - hangsúlyozta a magyar politikus.
Orbán ígéretet tett arra, hogy amint a Fidesz megkapja a lehetőséget az anyaországi magyarok és a kárpátaljai magyarok közötti kapcsolatok újraépítésére, akkor - mint hangsúlyozta - ezt a munkát a nemzeti elkötelezettségű magyarok, vagyis a KMKSZ segítségével végzi majd el.
A KMKSZ és a Fidesz megalakulását felelevenítve Orbán kifejtette: sokan úgy érzik, hogy ismét ott tartunk, ahol húsz éve, mert Magyarországon "ma ismét azok vannak hatalmon, akik két évtizeddel ezelőtt is tönkretették, a csőd szélére vitték a hazánkat". És akárcsak akkor - folytatta -, "most is, miközben próbálnak kihátrálni a számonkérés elől, és próbálják szétteríteni a felelősséget, megosztani az embereket, igyekeznek elkerülni a demokratikus választásokat".
A kárpátaljai magyarok nehéz helyzetét elemezve a Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy a nemzetrész nem kap segítséget az anyaországtól, erre nincs meg sem a politikai szándék, sem pedig az anyaország nemzetközi súlya, tekintélye. Hozzátette: Magyarország gyenge ország lett, a kormány immár nem csupán a határon túliakat, de saját polgárait is cserbenhagyta.
Köszöntőbeszéde végén Orbán hangsúlyozta: az anyaország nagy bajban van ugyan, de a Fidesz rendelkezik olyan szellemi erőkkel is, amelyekkel képes kivezetni az országot és a Kárpát-medencei magyarságot a jelenlegi súlyos helyzetből, és képes új perspektívát adni nemcsak az anyaországiaknak, hanem az egész magyar nemzetnek.