Sztrájk miatt törli hétfői járatait az Alitalia
Pilótasztrájk miatt hétfőn 320 járatát kénytelen törölni az olasz Alitalia légitársaság: a 140 nemzetközi és 180 belföldi járat 10 és 18 óra között nem közlekedik, további 85 járatnál késésekre vagy időmódosításokra kerül sor.
Dátum: 2003-04-12 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:24.410662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Alitalia a tavalyi évet 93,122 millió euró nettó nyereséggel zárta, az egy évvel korábbi 907 millió euró nettó veszteség után. A légitársaság jórészt a holland KLM légitársaságtól kapott kárpótlás hatására lett nyereséges, de az alaptevékenységéhez közvetlenül nem kötődő vállalkozásainak eladása is segített.
A KLM tavaly januárban 171,5 millió eurót fizetett az Alitaliának kárpótlásul, mert három évvel korábban megszüntette szövetségüket.
Az Alitalia tavalyi bevétele 4,748 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 5,254 milliárd euróról, a pénzforgalmi egyenlege (EBITDA) pedig 183,55 millió eurós többletre javult a 2001-es 2,676 millió eurós hiányról. Az olasz légitársaság működési vesztesége tavaly 118,481 millió euróra mérséklődött a tavalyelőtti 291,048 millió euró veszteségről.
Az Alitalia pénteken 0,21 eurón zárt a milánói értéktőzsdén, 1,96 százalékos csökkenéssel. Az idén 0,28 és 0,20 euró között változott az ára, az év eleje óta vesztesége 12,58 százalék.
MTI - fidesz.hu