A szocialisták rettegnek az előrehozott választásoktól
Dátum: 2009-03-28 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:08.115703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták rettegnek az előrehozott választásoktól.
(...)
Több forrásunk egyre nagyobb szkepticizmussal figyeli a történteket. A párton belül növekszik a félelem és a reménytelenség. Általános vélekedés szerint ugyanis, ha nem sikerül megegyezni egy lehetséges kormányfőben, akkor az előrehozott választás jelenti az egyetlen megoldást, ám ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az MSZP 8 százalékos párttá zsugorodik, az SZDSZ és az MDF pedig eltűnik.