Visszafelé megyünk az időben
A szabadságjogok állapota és a független intézmények függetlensége terén is visszafelé megyünk az időben - mondta Szájer József fideszes politikus vasárnap.
Dátum: 2009-03-29 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:11.902082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Most eljutottunk 1988. március 30-áig, innentől visszafelé megyünk" - fogalmazott Szájer a párt budapesti Bibó Szakkollégiumban megtartott 21. születésnapi rendezvényén.
Szájer József ezzel kapcsolatban azt mondta: március 15-én nem lehet a 12 pontból idézni, a hatalom pedig durván megtámadja a kormánytól független intézményeket: a köztársasági elnököt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, vagy korábban a nemzeti bankot és a legfőbb ügyészt.
Szájer szerint az ország jelenlegi állapota jól mutatja, hogy miként vezet a szabadságjogok "visszavétele" morális és gazdasági csődhöz is.
Szájer az elmúlt időszak belpolitikai eseményeire utalva döbbenetesnek és felháborítónak nevezte, hogy a szocialista politikusok demokráciával és szabad választással "fenyegetőznek".
Szájer az MSZP-sek magatartását Grósz Károly sportcsarnokbeli beszédéhez hasonlította; a pártfőtitkár akkor azt állította, hogy a többpárti választások fehérterrorhoz vezetnek.
Ma ennél visszább vagyunk, az MSZP szerint káosz és összeomlás lesz az előrehozott választások eredménye - tette hozzá.
Mára a Fidesz egyedül maradt a "placcon" a rendszerváltó pártok közül, a többit bedarálták és átkerültek a másik oldalra - fejtette ki.
Elmondta: most az MSZP-nek az a nemzedéke "szerepel le", amelyikkel kapcsolatban "halványan" élt a remény, hogy nyugat-európai típusú szociáldemokrata pártot csinálnak az egykori pártállamból.
"Ennek a folyamatnak a dicstelen végét látjuk most" - hangsúlyozta Szájer József.