Fellendülés várhatóa világgazdaságban
A hét vezető ipari ország (G7) pénzügyminiszterei és jegybanki kormányzói szerint a gazdasági növekedés gyenge marad az idén, bár - mint korábbi állásfoglalásaikból is kitűnik - az év vége felé már általános fellendülést várnak a világgazdaságban, illetve, mint az EU pénzügyminiszterei külön kiemelték, az eurózónában.
Dátum: 2003-04-12 20:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:25.264756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterek elkötelezettek a multilaterális együttműködésre a válaszadásban a világgazdasággal szembenéző kihívásokra, valamint Irak segítésében.
A Hetek hétvégi washingtoni tanácskozásuk zárónyilatkozatában támogatják az ENSZ szerepvállalását Irak újjáépítésében - a BT további határozatát ez ügyben - és hangsúlyozzák, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és a Világbanknak is "hagyományos szerepét" kell teljesítenie a helyreállításban és fejlesztésben.
Kiemelték az iraki adósságok kérdésének megoldását, felkérik az állami hitelezőket tömörítő Párizsi Klubot, hogy gyorsan intézkedjen ebben az ügyben.
Az előzetes becslések szerint az iraki újjáépítés költségei az első néhány évben legalább évi 20 milliárd dollárt tesznek ki, egy évtized alatt viszont elérhetik a 600 milliárd dollárt is.
MTI - fidesz.hu