Az MSZP-SZDSZ egyetlen célja a választások elkerülése
Navracsics Tibor hétfői napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését azért támogatták a szocialisták, mert az előrehozott választásokat akarják elkerülni.
Dátum: 2009-03-30 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:31.620064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nyilvánvaló, ők úgy szavaznak, ahogyan éppen kell, ahogyan nekik mondják, fenyegetve vagy édesgetve. Egyetlen cél, az elérendő cél: ne legyenek mostanában választások" - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.
Navracsics Tibor a szabad demokrata képviselőkhöz fordulva azt mondta: húsz évvel ezelőtt az Ellenzéki Kerekasztal megalakításakor még senki nem gondolta, hogy egyszer majd mindent megtesznek azért, hogy Magyarországon ne legyenek választások.
"Ha valaki önöknek, kedves szabad demokrata képviselők, húsz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy lesz olyan időszak, amikor önök a szabad választásokat problémának fogják tartani, leküzdendő katasztrófának és nem pedig lehetőségnek, akkor valószínűleg nem hitték volna el" - tette hozzá.
Navracsics szerint ugyanilyen hihetetlennek tűnt az is, hogy az SZDSZ a választások megakadályozása érdekében valaha is egy platformon lesz az akkori Magyar Szocialista Munkáspárt utódjával.
A politikus Bajnai Gordon korábbi helyzetelemzéseit idézve azt mondta, hogy a legújabb miniszterelnök-jelölt "félelmetes gazdasági stratéga", hiszen a válság küszöbén gazdasági egyensúlyról és hamarosan beinduló gyors növekedésről, később pedig pesszimistán tervezett büdzséről, illetve Magyarországról mint legbiztonságosabb pénzügyi helyről beszélt.
Mint elmondta, Bajnai Gordon maga is aktívan részt vett az elmúlt három év kormányzati semmittevésében, és neki is köszönhető, hogy a kormányon lévők ma semmiért nem vállalják a felelősséget.
Navracsics Tibor kitért rá, hogy az emberek többsége előrehozott választást akar. Ezzel kapcsolatban a Szonda Ipsos és a Nézőpont Intézet felméréseit idézte, amelyek szerint a magyarok 52 illetve 64 százaléka az idő előtti voksolást támogatja.
De előrehozott választásokra van szükség Békesi László, Bokros Lajos, Vértes András, Bozóki András, Szent-Iványi István, Tölgyessy Péter és Medgyessy Péter szerint is - tette hozzá Navracsics Tibor.