Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár bérlakásépítéssel siet a fiatalok megsegítésére

Öt év kihagyás után ismét bérlakás-építési programba kezdett Kaposvár önkormányzata; az első 30 garzonlakást augusztusban adják át - közölte a város polgármestere hétfőn az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2009-03-30 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:33.134250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly (Fidesz) tájékoztatása szerint a lakások bérlőit átmeneti jelleggel öt évre szociális rászorultság alapján jelöli ki az önkormányzat. Olyan fiatalok költözhetnek be, akik vállalják az előtakarékoskodást egy nagyobb lakás megvásárlásához. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi-terv keretében 2001 és 2003 között - jelentős állami támogatással - 280 bérlakás épült Kaposváron. Azt követően - állami támogatás híján - leálltak az építéssel - tette hozzá. Állami támogatás igénybevételére továbbra sincs lehetőség, ám ennek ellenére s talán egyedüli önkormányzatként most mégis úgy döntöttek, hogy ismét épüljenek bérlakások - mondta.

Szita Károly a program újbóli elindítását részben az igénylők számával - jelenleg mintegy 200 lakáskérelmet tart nyilván az önkormányzat -, részben pedig azzal magyarázta, hogy munkát adnak a helyi építőipari vállalkozásoknak, ily módon segítve őket a gazdasági válság okozta károk enyhítésében. A polgármester jelezte: az ősszel elkészül annak a 28 építési teleknek a közművesítése, amelyet egy forintért adnak el olyan fiatal szakembereknek, akikre a város gazdálkodóinak szükségük van.

Bajzik Imre, az önkormányzat műszaki igazgatója hozzátette: még az idén újabb 45 bérlakás építését kezdik el, további 30 előkészítése pedig folyamatban van. Lengyel István, a mintegy 280 millió forint értékű beruházást végző Etalon Kft. ügyvezetője elmondta, hogy több mint félszáz dolgozónak ad munkát az építkezés, amely a terveknek megfelelően halad.

Kapcsolódó elemek